Addiktológiai konzultáció

Mit is jelent az addiktológiai konzultáció?

Az INTRA rendelő kiemelkedően fontosnak tartja, hogy a szenvedélybetegségben érintett páciensek és hozzátartozóik teljeskörű ellátásban részesüljenek, ezért az addiktológia szakterületén dolgozó szakemberek – pszichiáter-addiktológus, klinikai szakpszichológus, és addiktológiai konzultáns együttműködésén alapuló ellátási formát hozott létre.

A teamből az addiktológiai konzultáns a felépülés lépéseit a klienssel közösen tervezi meg, a folyamatot igény esetén kíséri. Motivációs interjú alapján segíti a klienst, hogy az aktuális állapotának megfelelő legjobb döntést tudja hozni. Rendszerszemléletben gondolkodik, segít a klienssel közös megállapodáson alapuló, személyre szabott kezelési terv véghezvitelében, a különböző társszakmákkal, társintézményekkel, kapcsolatot tart. A kliens józanságmunkáját konkrét, megcselekedhető lépések felé irányítja a célok közös meghatározásával, a felelősségvállalás, megoldásközpontú döntések elősegítésével. A felépülési folyamatot figyelemmel kíséri, segítséget nyújt a visszaesés megelőzésben, igény esetén a hozzátartozói és családi konzultációkat vezet.

Fentiekből kitűnik, hogy az addiktológiai konzultáció működési területe itt és most hangsúlyú, a megcselekedhető tartományba mutat. Célja a józanságmunka melletti tartós elköteleződés segítése, ami lehetővé teszi a folyamat során esetlegesen felmerülő veszteségek, trauma klinikai szakpszichológus segítségével történő feldolgozását is.

Mi történik akkor, ha az érintett még nem áll készen a változásra?

Az addiktív viselkedés és az ahhoz való alkalmazkodás a betegség súlyosbodásával egyre nagyobb kihívások elé állítja a családtagokat, vagy éppen a munkatársakat. Gyakran érzik magukat tehetetlennek, hiszen folyamatos segítségnyújtásuk ellenére családtagjuk vagy munkatársuk egyre romló állapotával szembesülnek. Amennyiben a szenvedélybeteg aktuálisan nem vonható be a kezelésbe, az addiktológiai konzultáns igény szerint családi illetve munkahelyi szembesítő, problémaérzékenyítő tréninget tart, ahol a résztvevők kialakult helyzettel kapcsolatos nehézségeit és elvárásait figyelembe véve, velük közösen alakítja ki a szenvedélybeteg kezelésbe kerülését célzó beszélgetés hatékony tartalmi és formai elemeit.

Addiktológiai konzultációval kapcsolatban megszólítható szakembereink:

Mészáros Piroska - addiktológiai konzultáns

Bilsiczky Balázs - addiktológiai konzultáns