Szupervízió
Rendelőnk szupervízió és esetmegbeszélők lehetőségét kínálja kifejezetten olyan szakemberek számára, akik addiktológiai területen dolgoznak. Egy szupervíziós folyamat során éppen olyan fontos a szakmai és módszertani fejlődés, mint az, hogy a szakember érzései és megélései a helyükre tudjanak kerülni.
Az esetmegbeszélők általában interaktív jelleggel működnek, a csoporttagok bevonódását elősegítik. A csoporttagok közös tudására épít a folyamat, valamint minden résztvevőnek lehet egy olyan megélése, hogy nincsen egyedül az elakadásaival. Szupervíziós csoportjaink kapcsán is ugyanazt a szakmai módszertant képviseljük mint klienseink felé: itt biztonságban érezheti magát minden tag, lehet kérdezni, megítélés nélküli kapcsolódást megélni.
Két szupervíziós csoportot működtetünk:
Az addiktológiai konzultánsok számára indított esetmegbeszélő csoport keretében a szakemberek egymással megoszthatják elakadásaikat, aggodalmaikat. Tanulhatnak és fejlődhetnek kereteik és kompetenciahatáraikkal kapcsolatban, gazdagodva egymás eseteik átbeszélése kapcsán. A csoport kettős vezetéssel zajlik Mészáros Piroska és Marjai Kamilla addiktológiai konzultánsok személyében.
A pszichológusok és szakpszichológusok számára meghirdetett szupervíziós csoportunkat azoknak a szakembereknek ajánljuk, akik ellátási tevékenységük során addiktológiai problémával rendelkező páciensekkel találkoznak és ezzel kapcsolatos tapasztalataikat, nehézségeiket szeretnék átgondolni közösen másokkal együtt. Ez a csoport is kettős vezetéssel zajlik Dr. Farkas Judit és Balogh Gábor segítségével.
A csoportok indulásának időpontjáról a honlapon is rendszeresen hírt adunk.
Érdeklődni a szakembereknél lehet.
Egyéni szupervízió
A fentieken kívül van lehetőség egyéni szupervíziós folyamatot is igénybe venni, ahol a terapeuta akár a mélyebb, személyesebb elakadásai tükrében is megvizsgálhatja a saját munkahelyi reakcióit.
Titoktartás
Az említett szakmai folyamatok keretében teljes titoktartás mellett dolgozunk, a szakemberek nem nevezik meg klienseiket, semmilyen személyes adat nem kerül a csoport vagy a szupervízorok tudomására. A szupervízió elsődleges célja, hogy a szakember a saját elakadásaival tudjon dolgozni, és kompetensebben, nagyobb tudással és önismerettel tudjon segíteni páciensein.
Szupervízióval kapcsolatban megszólítható szakemberek:
Dr. Farkas Judit - klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta
